Az Amerikában élő Pákh Imre magángyűjteményének Munkácsy-kollekciója ma a világ legnagyobb, magánkézen lévő Munkácsy-gyűjteménye, melyet eddig több mint félmillióan láthattak.
A gyűjteményéből huszonkilenc (!) festményt láthat most még Magyarországon a közönség, mielőtt a képeket visszaszállítják Amerikába. E kitűnő kollekció mellett a kiállításon a Magyar Nemzeti Galéria, a Móra Ferenc Múzeum, valamint a Munkácsy Mihály Múzeum saját anyagának válogatása szerepel, s először itt láthatjuk Magyarországon az Arad Megyei Múzeumból kölcsönzött festményeket is.
A korai, realista korszakát illusztráló művek mellett a kiállításban láthatók szalonképei, tájképei, továbbá portrék, s több, a trilógiaként emlegetett – a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce homo és a Golgota című – táblákhoz készült vázlat és redukció. A tárlaton helyet kap a Honfoglalás egy nagyméretű (közel hétméteres) változata is.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a múzeum a kiállítást meghosszabbította, így az 2006. október 8-ig látogatható.